Rigó Tibor: Szép voltál

Befelé zokogásaidtól
sárgulnak az erdők
alkalmi kontyodat
megtépi most a sugdosó
szellő
egykori szépséged
madarak torkán ragadt ének
elébe roskadsz a hegyek ormán kéklő
didergető télnek
ájuló gyengeséged a melleden nyíló virágoktól
kapod
hiába áradt be illatod
a sarkig tárt ablakon
szép voltál mint mindig
távolba révedő zöld szemeid
a zendülő hegyek
szemöldököd minden
fa ága
mi távolból hív engem nekem integet
nyelved a csacsogó folyó
mely a hallgatózó ezüst hátú halak
fodros selyem ágya
ó mennyi édes emlék
maradt
akácvirág színű fogaid közé örökre bezárva
feszes emlőid a ringó búzatenger
mely felett megáll és elméláz
a kíváncsi tekintet
nyár voltál
oly meleget árasztó
mint anyám izzó vaskályhája
lám a rozsda lemarta
csontig
ki tudja hol hever
egykor fényes váza
elszökött minden
mi szép volt még benned
barnává fonnyadtak
a rétek
a virágos kis kertek
és velük majd én is
magamba roskadok
ha a didergő tél jön el
majd reád gondolok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share via
Copy link
Powered by Social Snap