Fehér Miklós: Máté

Életem első emléke egy fényképről köszön vissza rám. A házunk előtt tornyosuló fenyőfák alatt álltunk Mátéval. Ő szőkén, én feketén. Az ő bőre hófehér, az enyém barna. Még kicsik voltunk. Elfértünk a metszett ágak árnyékában. Sokszor bújtunk el ide a rossz idő elől. Amikor az óvodai órák után az utcán játszottunk. Még nem volt aszfalt. Salak és föld, ennyiből állt az út. Nálunk nem volt tucatszámra gyerek. Én egyke voltam, Máté késői fiú, a bátyja már kirepült a fészekből. Nekünk ez volt az idill. A csöndes létezés kettesben. Egymásnak dobáltuk a labdát, fociztunk, a falnak rúgdostuk a bőrt, fogócskáztunk, akadálypályákat terveztünk, s a digitális óránkkal mértük a versenyeredményeinket. Amikor a falazásnál kiélezett csata folyt, alkalomadtán összevesztünk. Ilyenkor napokig egymás felé sem néztünk. Később, már az iskolaévek derekán, külön-külön mentünk a suliba. Pedig szomszédok voltunk. A szüleink kezdetben nem tudták, miért csináljuk ezt. Aztán nem volt idejük foglalkozni velünk. Mindig kibékültünk. Máté a 9. születésnapjára kapott egy csudajó könyvet az unokatestvérétől. Az volt a neve, hogy A Nagy Játékkönyv. Jól emlékszem, minden szó formás, nagy betűvel kezdődött. A fehér borítón kékes-vöröses szöveg pompázott. A szülinapi bulin kívülről csodáltuk a kötetet. Máté nagyon örült az ajándéknak, de nem akarta mindenki előtt fellapozni. Csak évekkel később tudtam meg, azért nem vágott bele egyből az olvasásba, mert velem akarta átnyálazni a játékok különböző fajtáit.

A Nagy Játékkönyvben 365 leírást találtunk 720 oldalon. Minden napra egy játék. Tényleg minden benne volt. Kinti- és benti, kártya-, labda- és nyelvi játékok. Pontösszekötögetők és karácsonyi versek. Még a bújócska és a fogócska szabályait is megtaláltuk. Ezt először viccesnek gondoltam. Hogy valaki könyvből akar megtanulni fogócskázni. De rájöttem, ez a mozgásforma rengeteg variációban művelhető. A mi lehetőségeink sajnos szűkösek voltak. Azért, mert ketten voltunk. A kreativitásunk mégis az egekbe szökött: a meglévő szabályokból újakat készítettünk, saját magunkra szabtuk a lehetőségeket, és jókat szórakoztunk. Néhányszor – a kétes szituációk elkerülése érdekében – még szerződést is kötöttünk egymással, hogy elejét vegyük a vitáknak. Ezeken a szerződéseken gyakoroltam először az aláírásomat. Máté javasolta, hogy rövidítsem le, ne írjam ki teljes hosszában a nevemet. Aztán ahogyan felnőttünk, úgy alakult, formálódott ez a szignatúra is. Mindig egyre rövidebb és rövidebb lett. A gyerekkori énem valószínűleg már el sem tudná olvasni a mostanit. Az általános iskola után én a helyi gimnáziumba iratkoztam. Máté az egészségügyi középiskolát választotta. A tanítás mindkettőnk számára ugyanabban az intézményben zajlott: a gimiseknek délelőtt, az egészségügyiseknek délután. Egyre ritkábban találkoztunk Mátéval. Más-más élményekkel gazdagodtunk. A hétvégéken diszkóba jártam, Máté inkább otthon maradt. Olvasott, filmeket és sorozatokat nézett. Nem kedvelte a nagy, társas összejöveteleket. A felnőttkor határán egyre nagyobb érdeklődést mutatott a színház és a klasszikus zene iránt. Neki az volt a pihenés, a szórakozás és a művelődés. Három az egyben. Pár év késéssel én is követtem őt. Talán éretlenebb voltam. Aztán jött az egyetem. A kisvárosból a folyton nyüzsgő nagyvárosba tettük át székhelyünket. Egymástól függetlenül. Az első szemeszter végéig azt sem tudtuk, hogy ugyanazon településen lakunk. Már nem voltunk szomszédok, de a nagyvárosi távolságokat ismerve egészen közel voltunk egymáshoz. Harmadévben lett egy barátnője. Én épp egy hosszú kapcsolatom végét gyászoltam. Máté összeköltözött a párjával. Én csúsztam egy évet a felsőoktatásban, de hamar észhez tértem. Mátét kidobta a barátnője. A mesterképzést még befejeztem. Többre nem vállalkoztam.

Hét éve a postánál álltam a sorban, amikor valaki a szőkésbarna hajával megérintette a vállamat. Szia, hát te, újra itthon, kérdezte. Köpni-nyelni nem tudtam. Hát, mindig szerettem ezt a csöndet, csak mosolyogtam.

Az imént épp a futár csöngetett. Kora reggel. A lap aljára kérem az aláírást, mondta. Gyorsan odafirkantottam valamit. Megszokásból. A gyerekkori énem biztosan nem értené, miért van két vezetéknevem és miért van köztük kötőjel. Átvettem a csomagot. Gondoltam, majd együtt kinyitjuk. Addig elteszem a szekrénybe. A fénykép ekkor hullott az ölembe. Nem voltál valami szép kislány, hallom a megjegyzést a hátam mögül. Úgy néztél ki, mint egy kisfiú, s még mielőtt bármiféle választ tudnék adni, megsimogatja a hosszú fekete hajamat, és puszit ad. Kávét?

2 thoughts on “Fehér Miklós: Máté

  1. Az egyszerűsége fogott meg és a tiszta mondatok. Nem erőltetett, gördül a szöveg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share via
Copy link
Powered by Social Snap