Pap Rebeka: Preparátumok története

(Péterfy Gergely: Kitömött barbár)

Az utóbbi években rohamosan fejlődött a körülöttünk lévő világ, sikereket értünk el különböző kutatásokban, olyan dolgokat fejleszthettünk ki, amelyekről senki nem gondolta volna, hogy egyszer talán lehetségesek lesznek. A technológia pedig szárnyal, bizonyítékaink vannak arra, hogy a világ már nem „olyan” mint régen volt.
A Kitömött barbár 2014-ben íródott, és egy nagyon fontos témát dolgoz fel. Elsőre úgy tűnik, hogy csak felszínesen foglalkozik a rasszizmus problémájával a szerző, de ez csak addig igaz, amíg az elmélyültség igényével nem értelmezzük a művet. Ami aktuális volt 2014-ben, aktuális volt a regény történeti idejében, és aktuális ma is.

Író és hőse

Péterfy Gergely és Kazinczy Ferenc kapcsolata valamikor a 20. század nyolcvanas éveinek végén, egy Frankel Leó utcai cselédszobában kezdődött. (Smid, 2020). A belső udvarra néző szoba korábban Péterfy nagyapjáé, Jékely Zoltáné volt, aki hatalmas könyvgyűjteményt hagyott maga után. Ebből a gyűjteményből választotta ki unokája Kazinczy levelezésének második kötetét, és ebben a kötetben bukkant rá Angelo Soliman történetére (Smid, 2020).
Solimant a korban a bécsi udvar díszének tartották részben egzotikus külseje, részben pedig kiemelkedő intellektusa miatt: tudományos munkatársa volt a természettudományi múzeumnak, sok nyelven beszélt (Smid, 2020).
Angelót gyermekként hurcolták Afrikából Bécsbe, szülőföldjéről emlékei nincsenek. Saját sötét bőrén kénytelen megtapasztalni a centrum és a periféria markáns jelenlétét Bécsben: „Ahogy egyre kijjebb jutott a városból, egyre beljebb a parasztok közé, egyre gyermekibb gonoszságot, egyre döbbentebb idegenkedést és undort tapasztalt. Egyre kevésbé tekintették embernek és egyre készebbnek mutatkoztak, hogy azonnal megöljék […] Fulladozva menekült vissza a belvárosba…” (Péterfy, 2014. 304.), (Újvárosi, 2014).

Regényhősök, idegenek

A regény középpontjában végső soron egy emberi preparátum elkészítésének története áll, s ez az a titok, amely a cselekményt szervezi, az elmondott élettörténetek (Angelo Solimané és Kazinczy Ferencé) végig ezt készítik elő.
Soliman egész élete, mi több, halál utáni sorsa is annak példázata, hogy bármiként is képes beépülni személyiségként a környezetébe kulturálisan, intellektuálisan és morálisan, ez az azonosulás soha nem tud teljesen elszakadni testének meghatározottságaitól – s ezzel Soliman mélyebben és elementárisabban lehet egy olyan emberi tapasztalat hordozója, amely mindenki számára érvényes alapélmény marad (Szilágyi, 2014).
Halála után az udvar úgy döntött, hogy vademberként tömik ki a munkahelyén, ágyékkötőben és turbánban; testét a természettudományi múzeum padlásán helyezték el a „többi kitömött állat” közé. Soliman sem volt prototipikus vadember, mégis annak állították be a kitöméssel (Smid, 2014). Iris Wigger és Katrin Klein „Bruder Mohr” — Angelo Soliman und der Rassismus der Aufklärung (Entfremdete Körper: Rassismus als Leichenschändung, transcript Verlag, Bielefeld, 2009, 81–116.) című nagyszerű tanulmányukban szemléletes módon hasonlítják össze Soliman és Jeremy Bentham preparátumát (Nemes Z., 2014).

Vadállat mint preparátum

Amikor Angelo Soliman meghalt, lánya, Josephine többször is elment a rendőrségre azzal a felszólítással, hogy adják ki neki apja testét, és ebben a katolikus egyház is támogatta, de nem tudták megállítani a folyamatot. Az anatómiai vizsgálat után bőrét lehúzták, és egy kiállítási botra helyezték. A Természettudományi Tanács igazgatója távolíttatta el a bőrt, és így mutatták be a nyilvánosság számára, valamint bekerült a császári gyűjteménybe, ott volt kiállítva, mint egy „vad”. Annak ellenére, hogy Soliman képes volt arra, hogy kialakítson magának egy polgári életet és karriert, sosem veszítette el egzotikus attribútumait. Abban az időben, az Európában élő afrikaiak hosszú ideig különböző jelzőkkel voltak ellátva, mint például: „fekete ördögök”. Ezen kívül nem nézték jó szemmel, ha egy fehér és nem fehér partneri kapcsolatot alakít ki, ennek velejárója akár büntetés is lehetett, ebből kifolyólag pedig kialakultak különböző biológiai argumentumok.
A preparátum sem az udvarias, sem pedig a középosztálybeli Solimant nem ábrázolta, csak egy álló helyzetben lévő vadembert; strucctollakból készült öv és fejkorona, fehér mellkasi gyöngysor és egy széles nyaklánc díszítette. A kitömött test zöld olajfestékkel festett szekrényben állt. Angelo Soliman halálakor a külső ítélet és a másokkal szembeni esztétikai megkülönböztetés kapta a főszerepet.

Hasonló sorsok, preparátumok

Jeremy Bentham angol jogfilozófus és az utilitarizmus megalapítója azt feltételezte, hogy a halál igen is hasznos lehet: meg volt győződve a boncolás fontosságáról a tudomány szempontjából. Bentham szabad akaratából döntött úgy, hogy halála után testét barátjára bízza, dr. Thomas Southwoodra, hajtson végre holttestén egy nyilvános boncolást, majd különböző preparációs eljárásokkal készítsenek belőle úgynevezett auto-icont. A csontvázat pontosan úgy kellett összerakni, olyan testtartásban, amilyent Bentham előírt. Ez pedig egy ülő pozíció volt, amit a jogfilozófus akkor vett fel, amikor szünetet tartott az írásban. Az auto-icon Bentham értelmezésében olyan férfi, aki önmaga képe, vagyis azokra az önmagukat jelölő relikviákra hasonlít, melyek az uralkodók, illetve vallásos vezetők létezésének szimbolikus meghosszabbítását hivatottak szolgálni (Nemes Z., 2014). Bentham ábrázolása ő maga által kívánt pontok alapján történt, mindennapi jelmezben, maga választotta meg végső pihenőhelyét. Solimant viszont megfosztották a ruháitól, és helyette egy tollból készült kosztümöt adtak rá, a vadság díszítette és a közönség kíváncsisága helyezte a fadobozkába.
Míg Bentham a saját kezdeményezésére épült egyetem intézményében ült, addig Soliman egy fantázia-táj egzotikus állatai közé került, az egyik preparátumot tiszteletteljesen beépítették, a másikat viszont a civilizációból és az emberi méltóság területéből kiűzve ábrázolták. Soliman preparátuma kuriózum, az antropológiai differencia rasszista konstrukciójának és rögzítésének dokumentuma (Nemes Z., 2014).
Rembrandt Dr. Tulp anatómiája című festménye révén kiderül, hogyan zajlott egy boncolás, valamint megtudhatjuk, hogy kik voltak jelen. Az alkotás 1632-ben készült, amelyen egy nyilvános boncolás zajlik. A 17. században az anatómiai előadások publikus rendezvények voltak. A város évente csak egy ilyen boncolást engedélyezett, melyhez általában egy kivégzett bűnöző holttestét használták. Ebből kifolyólag Soliman esete még szomorúbb fényben tűnik fel, mint ahogy eddig, mivel nem volt sem bűnöző, sem gyilkos, mégis erre a sorsra jutott.

Kiadás:

Péterfy Gergely. 2014. Kitömött barbár, Budapest: Pesti Kalligram.

Irodalom: 

Klein, Katrin. 2003. Bruder Mohr: Angelo Soliman und der Rassismus der Aufklärung. Hamburger Univ. für Wirtschaft und Politik.
Nemes Z. Márió. 2014. „Márpedig, ami nincs, az csak az ördög műve lehet.”. Műút. https://www.muut.hu/archivum/10401
Smid Róbert. 2010. Péterfy Gergely: Kitömött barbár. Szócikk.
https://www.mmalexikon.hu/kategoria/irodalom/kitomott-barbar
Szilágyi Márton. 2014. Egy preparátum titkos élet., Kalligram.
http://www.kalligramoz.eu/Kalligram/Archivum/2014/XXIII.-evf.-2014.-oktober/Egy-preparatum-titkos-elete
Újvárosi Emese. 2014. Idegen testek. (Péterfy Gergely: Kitömött barbár). Holmi.
https://www.holmi.org/2014/08/ujvarosi-emese-idegen-testek-peterfy-gergely-kitomott-barbar

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share via
Copy link
Powered by Social Snap