Horváth Zsolt – Tádé: Karanténvers

Szobafogságra ítélve, mélán unatkozva
bámulom a porszemek fénybe festett táncát,
ahogyan teljesen értelmetlenül ürül ki
mellettem a gines pohár
még egy korty… korty… és korty
A szobafogságban kortyokban és
kiürült csipszes zacskókban mérik az időt
Minél több korty, annál gyorsabban böffennek fel az emlékek
„Ne dühöngj és feleslegesen lázadsz, nemsokára minden jó lesz, tudják a dolgukat”
Hallom egy hónapnyi távolságból a kocsmapultnál vedelő okostóni hangját,
ahogyan két krákogás közt nyugtatni próbál, de már rég nem hiszek neki
Közben pedig egy rózsaszín hajú, álszent mosoly csinos kis mellét mustrálja, aki
már nyújtja is a következő feledéssel teli poharat
Kinyílik az ajtó, s a bezúduló fény elsodorja a kebleket, s az okostóni is ködbe vész
az ajtón kiömlő cigifüsttel együtt,
s az álszent és pajzán mosoly helyett
marad porszemmel fénybe festett ördögi tánca.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share via
Copy link
Powered by Social Snap