Aranyi László: “Odamegyek a vak madárhoz, szólni hozzá”

                                                                                                    

      

                                                                                                      Tandori Dezsőnek

       Néz-

ik (sic!),

       más szemével visszanéz.

                     Reszkető hálót sző önfeledten,

hűlt helyén jade-utánzat, faragott démon-maszk…

              Reszkető hálót sző önfeledten.

Bambusz suhog, a mögöttünk álló árnyéka óriás szárnyú falevél,      

        zuzmóval benőtt kövön,

a Mester suhintja ostoba tanítványát fültövön.

       Minden inog, csak helyi értéket örökít át

              A Tao. Egy tálból esznek a beavatottak,

De szájukban elkülönül a táplálék íze:

sós ———- keserű ———- savanyú ———- édes,

                    Víz, Levegő, Föld és a Tűz.

       A nyár a szikkadó Föld mosolya,

              kísért a kétágú szomnambul-révület,

reszkető hálót sző önfeledten.

Minden inog, csak helyi értéket örökít át

              a Tao. A nyár a szikkadó Föld mosolya,

a Nap mítoszait magába szívó, jóllakottan böfögő óriás

       mosolya a nyár.

Víz-, levegő-, föld- és tűzjel,

egy tálból esznek a beavatottak,

mágikus félelmeket őriz az északi barbároktól átvett rituálé.

„Feláldozunk. Húsodat megesszük…” A kiválasztott habzó szájjal nyerít

               a kés láttán,

               s a kereszt sem telíti új tartalommal a szertartást.

„Odamegyek a vak madárhoz, szólni hozzá…”

Bambusz suhog, a mögöttünk álló árnyéka óriás szárnyú falevél,  

        zuzmóval benőtt kövön,

a Mester suhintja ostoba tanítványát fültövön.

  

                  

             

  

      

     

              

             

     

       

        

          

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share via
Copy link
Powered by Social Snap